Meg az is hízelgő, hogy tegnap óta két lány felajánlotta a segítségét, kérés nélkül. Pedig az egyikük nem is ismer. öö... lehet, hogy azért? :)

Régebben utáltam az embereket. Vajon akkor mit gondoltam volna ebben a helyzetben?

Másvilágú barátnőm egy kincs. Ez tény.

Úgy alakult az életem, hogy nagyon hamar kénytelen voltam felnőni. tulajdonképpen nem baj, ennek köszönhetem, hogy képes vagyok megállni a lábamon bazinagy viharok idején is. Sok mindent meg kellett tanulnom tiniként, amiket aztán azóta gyakran használok. Például mindent magamnak kellett intézni, és mindenért nekem kellett megdolgozni, úgyhogy nem lettem az a fajta, aki csak várja a sült galambot - ha kell valami, azt megszervezem, megteremtem magunknak. Legalábbis eddig azt hittem.

Most meg itt állok, és nem tudom, hogy lehet a család segítsége nélkül apásszülni, nem tudom, hogy segíthetnék a férjemnek, hogy boldoguljon a lányunkkal amíg én kórházban vagyok, és azt sem tudom, hogy frissen hazajőve a kórházból hogy fogom tudni egyedül ellátni a háztartást és a két gyereket is.

Elég ramaty érzés, hogy hiába van 3 nagymamánk, egyre sem számíthatunk, amikor szükségünk lenne rájuk.

- Utálok kripli lenni!
- Nem vagy kripli. Ez egy egészen más állapot.

Hát, ja. Csak az ember lánya nehezen viseli, hogy sehogy sem jó, hogy mindig fáj valami, hogy a cipő bekötése kész tortúra, és főleg, hogy a légszomj gyakori vendég.
Ha lesz mégegy gyerekünk, azt a férjem hordja ki, és punktum.

Van az a helyzet, amikor a hisztis szőkét csak egy jól irányzott pofon segít kizökkenteni. Mondjuk elég ritkán érezném szükségét egy ilyennek, de most már lassan.

Tessék, olvasnivaló.

Ha valaki tudja, mit kéne tenni ahhoz, hogy az a másfél észrevegye azt a mondjuk nyolc és félből legalább hatot, akinek a töke tele van vele, akkor szóljon. De leszögezem, tüntetgetni nincs kedvem.

Ó, nem, nem politizálok. Még. Itt. Viszont ismét autóvásárlás előtt állunk, és azt sem tudjuk, merre kapjuk a fejünket. Igényünk az persze akad bőven, fel is sorolom rögvest a nagyját. Szóval legyen nagy, kényelmes, megbízható, minimum 4 ajtós, minimum 5 személyes, ne egyen sokat, legyen erős, de a túl nagy motor sem jó, legyen összkerék meghajtású, lehetőleg kapcsolhatóan (felezőért plusz pont jár!), ne legyen lapos az alja... legyen légkondis, meg legyen tele mindenféle hárombetűssel, de ne legyen automata váltós... és persze ne legyen öreg, max 5-6 éves, lehessen hitelre venni (khm), és az ára ne haladja meg a 3 millát. Külön örülnénk, ha ülhetnénk kényelmes magasan, és ha netán napfénytető lenne a fejünk fölött.

Persze, tudom, hogy ez mind együtt nem megy, épp ezért nehéz választani. Nézünk egyterűeket (Zafira, Galaxy, Corolla Verso...), amik szuperek, de nem biztos, hogy télen is felmásznának velünk a hegyre, meg látunk különböző terepjárókat (FreeLander, Rav4, HR-V, Vitara...), amik ugyan már nem fapadosak, de azért családi autónak nem biztos, hogy ideálisak. Meg láttam pár nagyobb kombit, amik összkerék meghajtásúak (Passat, Bora, Octavia), de jellemzően nem kapcsolhatóan, és nem kis motorral. Választék van tehát, de kinek van ideje ennyi féle autót megnézni, kipróbálni?

Mondjuk ha feltesszük, hogy az embernek semmi mással nem kell foglalkoznia...

Utopia.

Van netem! Rendes, gyors, normálisan működős.

Üdv néked, blogvilág, visszatérhetsz a napjaimba.

Nem is volt netem, csessze meg az összes töketlen T-ciklámenes. most meglátjuk mire jutok a gagyi és mit eszik betárcsázóssal.